Mikulás Rallye

3 autónk is eredményesen szerepelt a Mikulás Rallyen!

A Radó Rally-Suli keretében, ismét új tanítványaink akadtak, akik szerették volna kipróbálni tudásukat és vállalták a komoly megmérettetést a Mikulás-Rallyn és Radó István segítségét kérve, a Radó Rallye Team színeiben és autóival álltak rajthoz a neves versenyen. Természetesen a versenyt komoly felkészülés előzte meg.

 

Pilótáink a verseny előtt egy héttel már összeszokhattak Honda Civic VTI 180 LE-s versenyautóinkkal, hiszen egy egész napos felkészülési lehetőséget biztosítottunk számukra, amikor Radó Pisti segítségével fontos instrukciókat kaptak az autók helyes kezeléséről, a pálya felírásról, a rallye versenyeken való részvételről, az eredményes versenyzésről, valamint komoly vezetéstechnikai oktatásban is részesültek. Mindezek mellett természetesen ezen a napon mindenféle beállítások öv, ülés, átbeszélők stb. is helyet kaptak, hogy ne a verseny előtti utolsó pillanatban kelljen ezzel foglalkozniuk. Versenyzőink lehetőséget kaptak még közvetlenül a verseny előtti napon megrendezett tesztvezetésen történő részvételre is.

Az előzetes felkészülésnek természetesen meg is lett az eredménye, hiszen mindhárom versenyautónk sikeresen célba ért, sőt nagy örömünkre a Szőcs Attila - Deák Róbert páros megnyerte az N3 kategóriát és elhozták az I. helyezett serlegeket, Dr. Farkas Zoltán - Ferenczi Olivér versenyzőpárosunk pedig az N3 kategória III.helyezését érték el, Mayer Nándor- Oláh Zoltán páros pedig az N3 kategória V. helyezettjei lettek! Gratulálunk nekik ezúton is!

Elérhetőségeink

  • +36-20-2900-885
  • +36-20-9345-415
  • info@radosport.hu